Február 19-én a hejőkeresztúri ovi iskolába készülő nagycsoportosai látogattak el hozzánk szüleikkel. A „Generációk közötti párbeszéd” nevű programunk mostani alkalmával - Eszter néni értő segítségével - különböző színes, fejlesztő, „okosító” játékokkal nyílt lehetőségük megismerkedni a gyerekeknek, a szülőknek, a nagyszülőknek, iskolás testvérüknek - együtt.
A gyerekek szívesen játszottak egymással és szüleikkel közösen is. Az anyukák közben az iskolára való felkészülésről érdeklődhettek, megbeszélhették az ezzel kapcsolatos kérdéseiket Eszter nénivel. A számos hasznos jótanács mellett sok olyan értékes honlapcímet is feljegyezhettek, amin további tudnivalókat és játékokat találhatnak az iskolába érkező kislányok-kisfiúk számára. A gyerekek eközben boldogan és nagy izgalommal fedezték fel az interaktív tábla játékos programjait, egymás kezébe adták a hozzá való tollat. Végül előkerült a hagyományos táblához való színes kréta is, amit szintén szívesen próbáltak ki - hiszen rendkívüli dolog ez is egy kisgyermek számára! Mosolyogva figyeltük őket, miközben Eszter néni igyekezett élménytől élményig, érdekességtől érdekességig terelgetni valamennyiőjüket.
Tárt karokkal és szeretettel várjuk őket a következő tanévre! :)